2016. augusztus 31., szerda

Témák, pletykák nyomában (3. rész)

                                                        Üdvözlök mindenkit!


Képtalálat a következőre: „httyd gif”

Ismét itt vagyok viszonylag rövid idő után a 3. résszel ami egyben az utolsó lesz. Mindenképp be akartam fejezni ezt a "cikk sorozatot" még ebben a hónapban, hogy a 3 rész egy helyen legyen. Szóval mire várunk még, kezdjünk is bele:

1. Téma: Skandináv mitológia


  • Ugyebár a vikingek a skandináv mitológia hívei voltak melyben több Isten is előfordul tehát ők többistenhívők voltak. 


  •  A fő Isten Odin volt, ezt a film és a sorozat is említette valamint említve volt Thor a villámok Istene, Magni az erő Istene, Loki a csínytevések Istene és Freyja a tűz Istennője.  Bár Loki történelmileg a tűz és az ármányosság Istene. Freyja pedig nem a tűz hanem a termékenység, a szépség és a szerelem Istennője. Az Isteneknél is voltak csoportok voltak az Ászok és a Vánok és az Ászok fő Istene volt Odin valamint ebbe a csoportba tartozott Thor,Magni és Loki a többit nem sorolnám fel míg a Vánokhoz tartozott Freyja. (Nem sorolom fel az összes csoportba tartozó Istent, mert a film/sorozat úgysem említi őket.)


  • A vikingek nem a pokolban és a mennyországban hittek hanem a Valhallában ami egyfajta égi palota és Ászgárdban helyezkedik el. Ahogy az már sokszor elhangzott a sorozatban ide kerülnek a hősi halált halt harcosok, de amit nem említenek, hogy csak a hősi harcosok fele jut ide, a másik fele Freyja palotájába, a Flokvangba jut. Az elesett harcosokat a Valkűrök kísérik fel a Valhallába. (Ahogy azt Bélhangos is említette a 2. filmben Pléhpofa búcsúztatásakor: "Köszöntsenek a Valkűrök és vezessenek át Odin csatamezején..." ) Majd Hermod az, aki fogadja ezeket a legkiválóbb elesett harcosokat, akik ülő helyet kapnak a Valhallában. Ezeket az elesett harcosokat egyébként einherjarnak nevezik, és amikor majd eljön a világ vége vagyis a Ragnarök, akkor Odin égi seregében fognak harcolni.


  • De kik is a Valkűrök? Nos ők Odin lányai és egyben akaratának végrehajtói is, Odin parancsára ők döntik el, hogy egy csatában ki haljon meg és ki nem. Ahogy a Nornák a sors felett rendelkeznek, úgy a Valkűröknek is ezzel hasonlatos hatalmuk van. A különbség, hogy ők csupán a hadi-sorsért felelnek, és kizárólag Mindenek Atyjának a parancsára tudják azt befolyásolni. Általában kilences csoportokban járják a világot. Egy hadakozás után a csatában elesett bátor harcosokat (einherjárokat) a Valkűrök felviszik a Valhallába és ott kiszolgálják őket étellel és itallal.

2. Téma: Rúnák

  • A rúnákat a skandinávok sok helyen és módon alkalmazták mágikus és írásos formában is, ugyanis a rúnákkal lehet jósolni, mert minden rúna egy-egy jelentéssel bír. De szolgálhattak egyszerű ajándékként is például valamilyen tárgyba mondjuk fegyverbe vésték, hogy így erősítsék a harcost aki a fegyvert forgatja.


  • A rúnákat eredetileg Odin "hozta létre". A történet úgy szól, hogy a rúnákért cserébe 9 napot kellett lógnia az Yggdrasil Világfa egyik ágán, a saját dárdájával a testében. Igen nagy ár volt, de Odin mindent megtett, hogy bölcsebb legyen.


  • A rúnák jelentése rejtély vagy titok. Az idők során több új rúna is létrejött, de én csak az idősebb Futhark-ot fogom bemutatni. (Ugyanis ez hasonlít a legjobban a HTTYD világában előfordult írásra.) Az elnevezés az első hat rúna kezdőbetűjéből áll: F (fehu) U (uruz) TH (Thurisaz) A (ansuz) R (raido) K (kenaz).

Ez az abc hasonlít legjobban a filmben/sorozatban használt írásra, de főleg az 1. és a 2. sorozat évadban használták ezt mivel a filmekben és a sorozatokban más más abc szerint írtak nem tudom miért, de a 3. évadtól megint változott kicsit a használt írás viszont ezek az eredeti rúnák vagyis az eredeti rúna írás az ezekből a betűkből áll és ha ezt valaki megtanulja akkor úgyis el tudja olvasni bármelyik sorozatbeli vagy filmbeli írást ,mert csak pár betű változik. Legalábbis én jó nagy részüket el tudom olvasni pedig csak ezt az abc ismerem. (Na meg jól jön ez a tudás a suliban is azt írok amit akarok a tanár úgysem tudja megfejteni. :'D )

3. Téma: Valóban látható volt egy Éjfúria az első filmben? 

Ezt a kérdés ez a kép vetette fel:
(Nem tudom mennyire látszik próbáltam a legnagyobb méretben megmutatni, amúgy a képet nem én csináltam csak találtam.)

Szóval kezdjünk is bele, a képen tényleg úgy látszik mintha egy Éjfúria repülne mivel a szárnya hosszabbnak és egyedibbnek tűnik, mint a többinek vagyis nem lehet tisztán megmondani milyen sárkány az. Mert például a kicsit alatta levő sárkány egyértelműen egy Sikló látszik a szárnya formáján, a Gronkeleket is nagyon könnyű felismerni és a Szörnyennagy Rémségeket is, mert azok formája teljesen lapos. Viszont mi van a Cipzárhátakkal? Bizony nekik van ilyen alakjuk csak a fejük nem látszik, mert egy vonalban van a testükkel. Nem akarom megszámolni hányszor tekertem vissza ezt a részt, de ott tisztán látszik, hogy a farkán az nem farok lapát hanem a 2 farka tűnik úgy mintha az lenne. Szóval rejtély megoldva az egy Cipzárhát a képen. 

4. Téma: Drago köpenye





(Ezeket a képet is próbáltam a lehető legnagyobba tenni, hogy lássátok.)

Na igen Drago köpenyéről sok sok pletyka terjeng valaki szerint jakbőr valaki szerint Éjfúria bőr és vannak olyanok is akik szerint valami fekete sárkány bőre, de attól még nem 100%-osan csak Éjfúria lehet.

Akkor kezdjük a selejtezést:


  1. Nem lehet jak bőr hiszen az nem pikkelyes és nem tűzálló azt hiszem ezzel ki lett ez magyarázva.
  2. Azért nem sok sárkány van ami fekete, vannak az Éjjeli rémek amik olyan kicsik, hogy egy év ezred lenne a sok kicsi Éjjeli rém lenyúzott bőréből összevarrni egy egész köpenyt, na meg nekik nincsenek ekkora pikkelyeik. Van még a Kard tolvaj amit szintén kizárnék, hiába fekete, de a bőre mágneses szóval Drago már rég kardokkal és buzogányokkal lenne beborítva. Hirtelen nem jut eszembe több fekete sárkány persze mondhatnánk, hogy van fekete Gronkel vagy fekete Sikló és stb. stb. csak, hogy erre még nem láttunk szemmel látható bizonyítékot, hogy létezik fekete szín ezekből vagy bármelyik más fajból.
  3. Mindenkinek az Éjfúria a legkézenfekvőbb megoldás hiszen ha valaki megkérdezi melyik az a fekete sárkány? Mit vágsz rá? Igen azt, hogy Éjfúria és a pikkelyek formája is igen hasonlít a bőrükre viszont a köpenyt egész végig sok-sok pikkely borítja viszont az egész Éjfúriát nem.
Látszik, hogy csak a fülük,lábuk és a pofájuk nagy részét borítja pikkely. (Igen pofájuk, mert az állatoknak az van nem pedig arcuk csak mielőtt bunkónak néznétek. :D ) Szóval, HA Éjfúria bőr is nem tudom Drago honnan szerezte azt a sok pikkelyt róluk, mert nekik nincs annyi. DE én azt mondanám a DW is Éjfúria bőrre akart utalni hiszen minden sárkány bőr tűzálló és ha fekete a bőr akkor mindenkinek az Éjfúria jut az eszébe. És emlékeztek mit mondott Hablaty? "Még az is lehet, hogy találunk egy másik Éjfúriát...az nagy dolog lenne." Értitek? Nagy dolog, és a 3. filmben nagy dolognak kell történnie olyannak ami falhoz vágja a közönséget olyannak amitől két méterre leesik az állunk vagyis emlékezetesnek kell lennie hiszen a trilógia befejező része úgyhogy nagy dobásra készülnek, és gyanús volt Hablaty utalása is. Szóval szerintem kihangsúlyozom SZERINTEM számíthatunk egy vagy több Éjfúria érkezésére a 3. filmben. (Ki kell hangsúlyozni, mert aztán valaki aki nem veszi a lapot a torkomnak esik, hogy mégis miből képzelem én ezt meg, hogy mutassam a hivatalos forrást meg stb. erre meg nem vagyok kíváncsi szóval csak szerintem ez a saját véleményem, úgyhogy akár tévedhetek is.)



Nekem ennyi jutott eszembe így a köpenyről, de nem csak ez készült sárkány bőrből:

Képtalálat a következőre: „httyd 2 drago”
Drago minden egyes ruhadarabja abból van, láthatunk Gronkel vagy lehet inkább Forróköpet (Hotburple) bőrt is és már megint a fekete bőrt csak sokkal kisebb pikkelyekkel. Azt hiszem erről ugyanaz a véleményem, mint a köpenyről. És gondoljatok bele, minden helyen ahol lehet a DW azt hangoztatja, hogy az Éjfúria az egyik legritkább faj és, hogy TALÁN Fogatlan az utolsó példány. Vagyis valaminek vagy valakinek köze van a faj állítólagos kipusztulásához, és ez a valaki vagy valami Drago és az ő serege vagy sárkánya, így lehetne a legjobban megmagyarázni azt, hogy TALÁN miért van Éjfúria bőrből a ruházata nagy része és, hogy miért vannak olyan kevesen vagy egyedül Fogatlan személyében. Bár szerintem egy ember legyen akármilyen elvetemült és legyen akármekkora serege és sárkánya nem tudja a világ összes Éjfúriáját begyűjteni és lekaszabolni csak úgy, amúgy annyi esze lehetett volna, ha már Éjfúriákat talált, hogy a seregébe állítja őket bár Fogatlan példáján okulva az idősebb példányok TALÁN segítség nélkül is képesek ellenállni és akkor már érthető, hogy miért is lettek lekaszabolva, (már ha le lettek) DE érdekes kissé, hogy Fogatlan konkrétan egyedül egy lövéssel kis szeppent nyuszivá tette a Gnúvadot (persze a többi sárkány segítségével) akkor erre nem volt képes egy hordányi Éjfúra?! Ez azért kijelenthetjük, hogy LEHETETLENNEK hangzik, mert mindenképp több példányból áll a köpeny szóval több Éjfúriára bukkanhatott vagy random ilyen sárkányokba ütközött vadászata során vagy mi a franc??? És oké az idősebb példányok talán segítség nélkül ellent álltak, de léteznek fiatalabbak is mondjuk fiókák vagy 10-15 éves egyedek vagy 20 akiknek csak segítséggel megy az ellenállás na őket simán maga mellé állíthatta volna és akkor látnunk kellett volna a seregében is, de nem láttunk. és akkor felmerül a kérdés Fogatlan, hogy a péksütibe úszhatta meg?! Hát DreamWorks ez az egész nem tudok jobbat mondani FUCK LOGIC!!! Kíváncsi leszek, hogy is akarják ezt megmagyarázni már ha meg akarják magyarázni a 3. filmben remélem nem olyan Valkásan akarják, mert az aztán maga volt a logika meg is lett magyarázva meg nem is, egy akkora ürességet hagyott a nézőben ez a kérdés, hogy az nem igaz.

Azt hiszem mindent leírtam amit lényegesnek tartottam most már csak ismételni tudnám a szavaim. Remélem tetszett ez a rész is és, hogy érdekesnek találtátok amúgy a Skandináv mitológiás résznek és a rúnásnak a forrása ez a honlap: http://skandinav-mitologia.hu Úgyhogy ha többet szeretnétek tudni a rúnákról vagy a jóslásukról esetleg az Istenekről mítoszokról akkor a honlapon mindent megtaláltok, én is gyakran olvasgatom, mert igazán érdekes. 

(Gondoltam azért is rakom be a honlap linkjét, mert kötelességemnek éreztem hiszen, ha valamit valahonnan írunk és nem saját kútfőből annak illik kirakni az eredeti forrását nem saját magunk álltal írottnak feltüntetni, mert az nagy bunkóság. Én is elmondom, hogy a sárkányok jellemzését a hivatalos oldalról a Dragonpediáról illetve a How To Train Your Dragon wikia oldalról fordítom le magyarra s persze hozzáteszem a saját véleményem és észrevételeimet.)

Szomorú, hogy ez a nyár utolsó napja,de azért reménykedem, hogy ez a cikk jobbá tette az utolsó napot. ;)

Ha bármi véleményetek vagy észrevételetek van azt írjátok meg megjegyzésben hiszen szeretek olvasgatni, a legközelebbi viszont olvasásra!

Képtalálat a következőre: „httyd gif”

2016. augusztus 22., hétfő

Témák, pletykák nyomában (2. rész)

                                                             Hello mindenki!



Szóval igen elhoztam a kért második részt amin egy kicsit változtatnom kellet, úgyhogy ma csak bizonyos sárkányok méretéről, súlyáról lesz szó a kimaradt dolgokat vagyis a skandináv mitológiát, a vikingek írását, és az, hogy valóban volt-e egy éjfúria látható az 1. filmben az csak a következő Témák, pletykák nyomában részben derül ki már ha arra lesz igény. De kezdjünk is bele ebben a cikkben összesen 17 sárkány méreteit ismerhetjük meg jobban.


1. Zablagyar

A Zablagyarok a Szikla osztály legaktívabb tagjai, szárnyfesztávolságuk átlagosan 12 méter (pontosan 40 ft=12,19 méter) és tipikusan 9 méter hosszúak.(pontosan 30 ft=9,14 méter) Annyit nyomnak, mint 22 birka vagyis úgy 1300 kg-ot. (pontosan 2814 lbs= 1276,41 kg) Tüzük fénye tökéletes a sötét szobák megvilágítására. Gyémánt élességű fogaikkal szívesen rágcsálnak geódákat ahogy egy kutya rágcsálja a csontját. Amikor a Zablagyarok lelkesen rágják a geódákat, olykor érdekes maradványt hagynak hátra: kristályszilánkokat.


2. Hotburple (Forróköpet)

Egy másik, de a Gronkelekkel rokon faj a Szikla osztályba tartozó Forróköpet. Szárnyfesztávjuk 5,5 méteres (pontosan 18 ft=5,49 méter) és 4,27 méteres hosszuk hasonló a Gronkelekéhez.Körülbelül 2600 kg-ot nyomnak ami 46 birka súlya. (pontosan 5700 lbs=2585,48 kg) Olvadt ásványokból álló lávalövedékeket tüzelnek. Míg a gronkelek a köveket szeretik, a Forróköpetek a vasércért vannak oda, így Morga igen jól jön Bélhangos kovácsműhelyében.


3. Gronkel

A Gronkelek a Szikla osztály legtipikusabb tagjai. Szárnyfesztávjuk 5,5 méter (pontosan 18 ft= 5,49 méter) zömök testük pusztán 4,27 méter hosszú. A Gronkelek termetükhöz képest nehezek 2600 kg-ot nyomnak, (pontosan 5700 lbs=2585,48 kg) ami 46 birka súlya. Lángoló olvadt lávagolyókat lőnek ki az ellenségeikre. A szárnyuk igen gyorsan ver, így jól tudnak navigálni a lebegőben,képesek hátrafelé és oldalra is repülni, és hosszú ideig egy helyben körözni. Ha egyszerre több követ is esznek, vadonatúj anyagot köpnek ki láva formájában.


4. Siklósárkány

A Siklósárkányok a Fürkész osztály tagjai. Szárnyfesztávjuk 13 méter (pontosan 42 ft=12,8 méter) és átlag 9 méter hosszúak. (pontosan 30 ft=9,14 méter) Körülbelül 1200 kg-ot nyomnak (pontosan 2600 lbs=1179,34 kg) ami 21 birka súlya. Magnéziumos tüzet okádnak ki, a Siklósárkányok több száz éles tüskét tudnak felállítani a bőrükön és farkukon, és fantasztikus pontossággal elhajítani. A Siklósárkányok rendkívűli szaglásuknak részletei még nem teljesen ismertek, de ki tudnak szimatolni egy Számkivetett kémet 30 méterről.




5. Robajló

A Robajlók a sárkányok vérebjei, és a Fürkész osztály tagjai. Átlagosan 3 méter hosszúak (pontosan 11 ft= 3,35 méter) és 9 méter a szárnyfesztávjuk. (pontosan 30 ft= 9,14 méter) Rendszerint 500 kg-ot nyomnak, (pontosan 1100 lbs =498,95 kg) ami 9 birka súlya. Nagy hatótávolságú tűzrakétákat lőnek ki, melyek becsapódáskor felrobbannak. Több kilméterről is kiszagolnak bármit amihez egy gyenge szagminta is elég nekik egy sisakon. Orrszarvúszerű fejüket a csatában faltörő kosként is tudják használni.


6. Fertelmes Cipzárhát

A kétfejű Fertelmes Cipzárhátak a sárkányok Rejtély osztályának tagjai. Szárnyuk eléri a 12 métert is, (pontosan 38 ft=11,58 méter) és átlag 20 méter hosszúak. (pontosan 66 ft= 20,12 méter) Súlyuk megegyezik 48 birka súlyával azaz körülbelül 2700 kg. (pontosan 6000 lbs=2721,56 kg) Két fejük olyan halálos fegyver ami az egész sárkány világban egyedülálló. A jobb fej zöld, gyúlékony gázt okád ki, a bal pedig egy elektromos szikrát kelt a szájában, amivel meggyújtja a gázt,ami halálos robbanásokat eredményez. A Cipzárhátak titkos fegyvere a csatában, hogy a saját farkukba harapnak, tűzbe borítják magukat, és lángoló kerékként ütik ki ellenfeleiket, mint a tekebábukat.


7. Éjfúria

Az Éjúria faj a Támadó osztályba tartozik. Az Éjfúriák 8 méter hosszúak, (pontosan 26 ft=7,92 méter) és 14 méter a szárnyfesztávjuk. (pontosan 45 ft= 13,72 méter) Átlagosan 806 kg-ot nyomnak (pontosan 1776 lbs= 805,58 kg) vagyis felérnek 14 birka súlyával, képesek zuhanóbombázó taktikára, és gyorsabban repülnek a hangsebességnél. Nagy erejű robbanótölteteket lőnek ki, és emiatt igen veszélyesek. Bár ha elnyerjük a bizalmukat, az Éjfúriák inkább egy szárnyas kiscicára emlékeztetnek, mint rémálmaink szörnyeire.


8. Sea Shocker (Tengeri sokkoló/Tenger rázó)

A Tengeri sokkolók a Dagály osztály mélytengeri úszói. Szárnyfesztávjuk 15 méter, (pontosan 50 ft= 15,24 méter) és 16 méter hosszúak. (pontosan 52 ft=15,85 méter) A Tengeri sokkolók 1000 kg-ot nyomnak (pontosan 2200 lbs= 997,9 kg) ami 18 birka súlya. A hátukon lévő erős penge szerű uszonyokkal könnyen átvágják az óceán jeges felszínét. A víz alatt hanglokátorokat tudnak kibocsátani, és a halakhoz vagy delfinekhez hasonlóan rajokban utaznak.


9. Gnúvad

A fenséges Gnúvadak is a Dagály osztály tagjai. Kész leviatánok, 46 méteres a szárnyfesztávjuk, (pontosan 150 ft= 45,72 méter) és 9 tonnát nyomnak, ami kolosszális 150 birka súlya. Magasságuk 46 méter, hosszúságuk 160 méter,(pontosan 520 ft=158,5 méter) és más sárkányok tűzokádó képességétől eltérően jéglökéseket fújnak ki magukból,ami becsapódáskor megfagy, így menedékként használhatják a sárkányok. Született alfák, páratlan képességük, hogy kommunikálni tudnak a sárkányokkal, és rájuk erőltetni az akaratukat.


10. Dörgődob

A szigorú és makacs tengeri sárkányok, a Dörgődobok, a Dagály osztály tagjai. Átlagos szárnyfesztávjuk 15 méter, (pontosan 48 ft=14,63 méter) és 21 méter hosszúak. (pontosan 68 ft= 20, 73 méter) Hét birka súlyát azaz nagyjából 400 kg-ot nyomnak. (pontosan 900 lbs=408,23 kg) A Dörgődobok tűz helyett fülsértő hangot adnak ki magukból, ami kikészíti a közelben lévő embereket. A Dörgődobok egész halrajokat is belapátolnak a nagy szájukba a vízből, mint egy pelikán vagy egy nagy bálna. Ha nem duzzasztják fel magukat levegővel a rikoltáshoz, lapossá is tudják tenni a testüket: kizárják masszív tüdejükből az oxigént,hogy vízbe tudjanak merülni és úszni.



11. Viharszelő

A bagoly szerű Viharszelők az Éles osztályba tartoznak.Szárnyaik átlójának szélessége 15 méter, (pontosan 48 ft=14,63 méter) 20 birka súlyát nyomják körülbelül 1100 kg-ot. (pontosan 2500 lbs=1133,98 kg) Hosszan tartó,lángoló forró tórusz alakú tüzet fújnak, a Viharszelők ismertető jegye a rejtett második szárnypár melynek köszönhetően igen ügyesen mozognak a magasban. Igen büszke és magabiztos sárkányok.



12. Fanyeső

A Fanyesők csendes nyugalmuk révén igen érzékeny és fürge sárkányok akik az Éles osztály képviselői. Nagy a szárnyfesztávolságuk, 27 méter (pontosan 90 ft=27,43 méter) és hosszúságuk 18 méter. (pontosan 60 ft= 18,29 méter) Hét birka súlyát nyomják ami 410 kg. (ponosan 900 lbs=408,23 kg) A sárkányok többségétől eltérően olajos tűzcseppeket állítanak elő, amit az általuk gyűjtött és felaprított fa égetésére használnak. A Fanyesők szárnya borotvaéles, a sűrű erdőn is áthatol. Nagy szárnyukat a megfáradt sárkánylovasok köré tekerve hevenyészett sátrat állítanak.


13. Esőszelő

Az Esőszelő faj tagjai is az Éles osztály képviselői. Átlagosan 15 méter hosszúak, (pontosan 50 ft=15,24 méter) és 18 méter a szárnyfesztávjuk, (pontosan 60 ft=18,29 méter) és 950 kg-ot nyomnak (pontosan 2100 lbs=952,54 kg) ami 17 birka súlya.Hosszú nyakuk révén le tudják görbíteni a fejüket, és nedves földbuckákat lapátolnak fel, tele tekergőző férgekkel és lárvákkal. Ezek a sárkányok zömmel viharos időben vadásznak és kurkásznak, amit igen élveznek. Az Esőszelők írtóznak a naptól és a melegtől,mivel ezek a táplálkozás végét jelzik.

14. Scuttleclaw (Szénkarom)

Ezek a sárkányok is az Éles osztályt képviselik. Fióka korukban 6 méter a szárnyfesztávjuk (pontosan 20 ft=6,1 méter) és 270 kg-ot nyomnak (pontosan 600 lbs=272,16 kg) ami 5 birka súlya. Ebben a korban nem engedelmeskednek az alfának. Szilaj, hiperaktív sárkányok, és éppen ezért szörnyen nehéz repülni rajtuk, de attól még nagyon aranyosak.


15. Nyögdöc

A Nyödöcök a Tüzes osztály legfiatalabb tagjai. Átlagos szárnyfesztávjuk 19 méter, (pontosan 63 ft=19,2 méter) és rendszerint 17 méter hosszúak. (pontosan 55 ft=16,76 méter) Általában 2050 kg-ot nyomnak, (pontosan 4500 lbs=2041,17 kg) ami 36 birka súlya. A fejükön lévő uszony/korona állítólag a hőmérséklet, a légnyomás és a közeli sárkányok vagy emberek érzelmi állapotának finom ingadozásait is érzékeli,aminek köszönhetően ők a legérzékenyebb sárkányok. A Nyögdöcöket szerencsés sárkányoknak tartják, mert előre látnak bizonyos dolgokat, jókat és rosszakat, egy pillanattal a bekövetkezésük előtt. A bőrük színe a hangulatuktól függően változik.


16. Rettenetes Rém

Az egyik legkisebb ismert sárkány faj, a Rettenetes Rém, szintén a Tüzes osztály tagja. Szárnyfesztávjuk 1,8 méter és hossza is 1,8 méter, (pontosan 6 ft=1,83 méter) parányi a sárkányok világában. Csak 9 kg-ot nyomnak (pontosan 20 lbs=9,07 kg) kevesebbet, mint egy birka lába. De ha feldühítik őket, a kis testük meglepően nagy tüzet tud kibocsátani. Ezek a sárkányok csapatokban esznek és vándorolnak, mint a galambok. Ha nagy csapatokba verődnek,gyakran fakadnak nótára. Csiripelésük, vijjogásuk és huhogásuk miatt sok viking virrasztotta már át az éjszakát.

17. Szörnyennagy Rémség

 A dévaj Szörnyennagy Rémégek a Tüzes osztály tagjai. Szárnyfesztávjuk a 21 métert is elérheti (pontosan 68 ft=20,73 méter) és 19 méter hosszúak. (pontosan 61 ft=18,59 méter) Rendszerint 2300 kg-ot nyomnak, (pontosan 5000 lbs=2267,96 kg) ami 40 birka súlyának felel meg. A tüzük kerozingélt tartalmaz, amit üzemanyagként lehet használni. Általában ingerlékenyek és türelmetlenek előbb lőnek mint, hogy gondolkodnának. Ha a Szörnyennagy Rémséget megtámadják, orrától a farkáig tűzbe burkolózik.
 És könnyen kitalálhatóan egy birka súlya körülbelül 54-57 kg-ig mozog és ezt, hogyan is dobálják meg cipelik ilyen lazán a sorozatban és filmekben? Értem én, hogy vikingek és erősek és mese meg minden, de azért na....


Hát ennyi lett volna ez a cikk, így is ez volt a valaha írt legtöbb időt igénylő cikk amit valaha is írtam. (Esküszöm fájnak az ujjaim annyit írtam. :D )Remélem tetszett és írjátok azért meg, hogy érdekel-e titeket a cikk elején említett dolgok. :) 

(És csak megemlíteném, hogy igen a sárkányoknak nem írtam le az összes tulajdonságait, mert tök felesleges lenne ezeket újra kielemezni, mert már van róluk cikk és ezek csak a lényegesebb tulajdonságaik, meg csak azért kerültek bele, mert a súlyukról-méretükről szóló angol szöveg is megemlíti ezeket. )

Azért remélem tudtatok meg új dolgokat, ha csak minimálisat is és nem volt túl unalmas a cikk. :)


Sziasztok!

2016. augusztus 8., hétfő

Témák,pletykák nyomában (1. rész)

Na sziasztok!

Igen újra itt vagyok, méghozzá egy elég különleges cikkel amilyen azt hiszem még sosem volt. Minden létező érdekes dologról szó lesz ami a HTTYD világához kapcsolható. Szó lesz itt sárkányok koráról, éjfúria méretekről, sárkány csapdászok írásáról,sorozat évad számozásairól, és sok másról ami nem biztos, hogy belefér egy cikkbe. :D

Az előző cikknél rengeteg megjegyzés érkezett nem is tudom mikor volt ennyi utoljára! Félre értés ne essék én ennek nagyon örülök, hogy ilyen aktívak vagytok és egyes emberek ilyen jól kijönnek a másikkal és beszélgetnek, különösen jól esett amikor valaki azt írta, hogy mindig nagy örömmel jön fel a blogra, ez elképesztően jól esik, hogy sikerült egy olyan "közösséget" létrehoznom ami sok embert összeköt. Jó persze vannak veszekedések, nem csak köztetek valamikor még én is összeveszek valakivel, de hát hol nincsenek összetűzések?! Valamelyik jogos valamelyik alaptalan, de úgy vettem észre ezeket mindig sikerült megoldani. De kezdjünk is bele:

1. Téma: Sárkányok kora

Akkor első körben sokakat érdekel meddig él egy sárkány vagy 1 emberi év az hány sárkány év, hiszen tudjuk nem ugyanúgy számítanak a két fajnál az évek. Csak úgy, mint a kutya és ember között. Csak itt bonyolultabb a helyzet, még a kutyáknál 1 emberi év 7 évnek felel meg kutya évben (Kivéve az első évet, mert az nekik duplán számít. Vagyis, ha van egy kutyám és 1 éves lesz ember évben akkor az kutya évben már 14 ,viszont ha már 2 éves lesz akkor nem újabb 14-et adok hozzá hanem már csak 7-et.) addig a sárkányoknál nem lehet pontosan megmondani...mutatom is a képet:



Szóval igen, láthatólag bonyolultabb a számítása.... Én nem is próbálom kibogarászni hány sárkány év egyetlen ember év, mert a váltó szám változik, de ha valaki meg tudja mondani akkor örülök én sosem voltam otthon a matematikában...
De akkor nézzük csak Fogatlan hány éves is? Valka azt mondta egyidős Hablattyal tehát ő is 20, de vajon sárkány évben 20 azaz ember évben 70 vagy ember évben 20 ami sárkány évben 17....hmm? Ti, hogy gondoljátok? :)

És tudjátok sokak elkezdték mondani, hogyha ESETLEG Fogatlan meghal a 3. részben akkor tuti az öregség miatt vagy egy csatában bukik el stb. stb... Na az öregséget ki is lehet zárni, mert egy Éjfúria 300 évig él (legalábbis én így tudom) teljesen mindegy, hogy ez sárkány évben vagy ember évben 300, mert az egyik alapján 17 a másik alapján 70 tehát marha messze van még a 300-tól...

(Persze nem állítom, hogy ez a kép pontosan az igazságot mutatja, viszont ez az egyetlen kép ami valamennyire is foglalkozik ezzel a témával.)


2. Téma: Sárkány méretek

Mint tudjuk minden sárkány fióka korától kezdve nő és nő, addig a szintig amíg teljesen fel nem nő, el nem éri a kifejlett méretét. Ezt nem minden sárkánynál lehet tudni meddig nő, azt is nehéz megállapítani hány évig tart ez a növekedés, hiszen szembetűnőleg nem nőnek sokat az évek elmúlásával.



Tehát a kép alapján Fogatlan most a kifejlett tehát a felnőtt (Adult) szinten van. Vagyis a sárkányok olyan 20 éves korukra elérik a kifejlett méretüket ahogyan az emberek is. És akkor azt kérditek miért van még nagyobb szint? Azért, mert az "Elder" az azt jelenti, hogy "Idősebb" gondolom akkor lesznek ekkorák, hogyha elég idősek lesznek most mondok egy random példát 225 évesek. Az "Ancient" pedig "Ősi" vagyis gondolom a régi Éjfúriák nőttek ekkorára, de változik a világ így a sárkányok és az emberek méretei is. Hiszen nézzétek csak a vikingeket átlag méret volt a 200 cm most meg valami hatalmas embernek számít a 200 cm-es vagy több pedig akkoriban ez teljesen normális volt.



3. Téma: Sárkány csapdászok írása

Biztos sokakat érdekelt amikor néztétek a sorozatot, hogy ezek mik a ketreceken:

Nos ez is egy írás fajta ahogy minden másik is, és, hogy például mi van Asztrid alatt a vasba vésve? Hát ez: OVER amit szerintem mindenki tud, hogy mit jelent, és ezt honnét tudom? Onnan, mint minden mást is az internet csodálatos bugyraiból. :D

A betűk amit a sorozatban használnak azoknak majdnem mindegyike megtalálható ebben az abc-ben.

4. Téma: Sorozat évadok számozásai

Gyerekek, én nem azt mondtam mikor írtam a sorozat évad számozásait, hogy az totáltuti biztosan úgy van, mert én azt mondtam és kész. Mindenki máshogy számolja őket, az angol oldalak mikor még csak a 3. évad indult el azt mondták összesen 2 új évad lesz amik 26 részesek ez így is volt amíg ketté nem szedték 13-13 részre a 3. évadot ekkor kezdődtek a bonyodalmak a számozásokkal. Nos én maradtam az eredeti tervnél vagyis, hogy én így számítom az évadokat:

1. Évad: Sárkányok: A Hibbant-sziget harcosai (20 rész)

2. Évad: Sárkányok: A Hibbant-sziget védelmezői (20 rész)

3. Évad: Sárkányok: Irány az Ismeretlen! (26 rész)

4. Évad: Sárkányok irány az Ismeretlen! (26 rész)


Tehát, ha úgy nézzük ahogy én számolom akkor most a 4. évad második 13 felét várjuk, mert az első fele nem rég jött ki. Vagyis én úgy gondolom, hogy ezek a 13 részek nem külön évadok, hiszen azért szedték szét az évadok részeit, hogy  több ideig lehessen nézni a sorozatot ne nézzük meg az egész évadot rögtön hanem fél évenként csak 13 részt így tartják fent a fanok érdeklődését a 3. filmig. (Gondoljatok bele a 2. évadot (Sárkányok: A Hibbant-sziget védelmezői) is ketté választották hiszen nálunk csak 9 részt adtak le a 20-ból emlékszem, mert a 9. rész tudom, hogy a "Félelem fénye" volt ennyi erővel akkor az a 9 rész is egy külön évad?! Hát marhára nem, akkor is tudták, hogy nem ezért lett ketté választva akkor most miért hiszik azt, hogy külön évadok a 13-13 részek?! Atom logika...) De mivel ezzel az elválasztással borult a bili így egyes oldalak fogták magukat és átszámozták az évadokat mondván, hogy a 13 rész az egy évad tehát mások így számolják az évadokat:

1. Évad: Sárkányok: A Hibbant-sziget harcosai (20 rész)

2. Évad: Sárkányok: A Hibbant-sziget védelmezői (20 rész)

3. Évad: Sárkányok: Irány az Ismeretlen! (13 rész)

4. Évad: Sárkányok irány az Ismeretlen! (13 rész)


5. Évad: Sárkányok irány az Ismeretlen! (13 rész)

6. Évad: Sárkányok irány az Ismeretlen! (13 rész)


Most úgy őszintén nem fura kissé, hogy az első 2 évad 20 részes külön címmel a többi meg csak 13 és mindnek ugyanaz a címe?! Mert ha még 2 évadnak ugyanaz a címe azt mondom oké na de, hogy 4-nek ugyanaz az már fura és bosszantó. Mások azért mondják a 13 részeket külön-külön évadnak, mert azt mondják, hogy sok idő telik el a 13 részek között, de ez nem igaz, mert nem mindegyik között telik el annyi idő, hogy külön évadnak számítson.

Tehát skacok számolhatjátok úgy ahogy én, de úgy is ahogy mások ebbe nem szólok bele, hiszen nem kell velem egyet érteni ez az én külön véleményem amin semmi sem fog változtatni (mert ilyen kis makacs vagyok :3 ), de egy valamit kérek....ne mondjátok, hogy a blog írja rosszul a számozásokat, mert értelemszerűen az van a blogban amit a blog írója gondol ez mindenhol így, van szóval itt is. (Azért mondom, mert az előző cikk alatt felmerült, hogy valaki azt mondta a blog számozza rosszul, nos erről mint már ecseteltem is szó sincs.)

Szóval végezetül remélem tetszett nektek ez a kis különlegesebb cikk lett volna még mit bele raknom (Pl: Egyes sárkányok súlya. ,Valóban egy éjfúria volt látható az 1. film egyik jelenetében?,Hogyan és mikkel is írnak a vikingek a filmekben, sorozatokban?) de úgy nagyon hosszú lett volna szóval, ha érdekelnek titeket a kimaradt témák akkor írjátok meg megjegyzésben, hogy szeretnétek-e második részt ebből a cikkből. ;)

(Még egyszer leírom csak, hogy véletlenül se legyen veszekedés, NEM KELL úgy számolni ahogy én és NEM KELL kijavítani a tudásom a sorozat számozásairól, mert úgy is a magam feje után fogok menni és úgy is úgy számolom ahogy én szeretném, lehet velem egyetérteni, de lehet nem, ezt nem szabhatom meg nektek, de nem is akarom. Minden másban ami ebben a cikkben még előfordult szívesen olvasom a véleményeiteket hátha tévedtem valami kapcsán. Nyílván akinek nem inge ne vegye magára ezeket.) 

A legközelebbi viszont olvasásra! ;)