2016. március 18., péntek

Windgnasher

    Sziasztok Drágáim!

                             


             

Na szóval most éppen informatika órámon írom ezt a cikket úgyhogy, ha nem is lesz túl hosszú akkor is itt voltam és meglephettelek titeket egy új sárkánnyal vagyis inkább régi sárkány csak nevet is kapott úgyhogy lássuk:


A Windgnasher egy (feltételezett) Fürkész osztályú sárkány akit az Így neveld a sárkányodat 2-ben láthattunk. Ezek eléggé feltűnően púpos sárkányok akik a szél segítségével bármilyen illatot megéreznek a sziget világon kívűl és belül is. A Windgnasher-eknek egy külön púp van a hátukon, és az  orrukon. Emellett van egy korona-szerű fodor hátul a fején. A testét borítja duzzanatok borítják egész végig, és a farkát buzogány-szerű bunkósbot ékesíti. Ennek a Fürkész osztályú sárkánynak, a Windgnasher leírása is élénken utal a szaglásra. A név Windgnasher védett Dreamworks által  még az Így neveld a sárkányodat megjelenése előtt, de azt nem tudtuk, melyik sárkány tartozott ehhez a névhez, amíg a  Rise of Berk játék meg nem jelentette ezt a sárkányt ezzel a névvel 2016 márciusában.

Windgnasher










Windgnasher:

Támadás: ismeretlen
Páncél: ismeretlen
Sebesség: ismeretlen
Lopakodás: ismeretlen
Harapóerő: ismeretlen
Méreg: ismeretlen
Lövéskorlát: ismeretlen
Tűzerő: ismeretlen
Tűztípus: ismeretlen
Osztály: Fürkész (tracker)
Jellemző: Púpos hát, tüskézett test, koronás fej, buzogány-bunkósbot szerű farok. Általában Lime zöld, sötétzöld,barna és narancs árnyalatokban fordulnak elő.
Rejtett képesség: Bármilyen illatot kiszagol a szigetvilágon belül és kívül is.

Szóval igen rövidke kis cikk lett, de van egy jó hírem.... kiderült egy másik ismert kinézetű sárkány neve is!


De azt majd csak legközelebb... Addig is a viszont olvasásra! :)

2016. március 12., szombat

Egg Biter, Stinger és Gobsucker

                                            Visszatértem! (vagyis fogjuk rá...)

Szóval ennyi idő elteltével itt vagyok! :) Ne higgyétek, hogy nem hiányoztatok szörnyen, be kell valljam régebben még két hetenként sem volt kedvem megírni egy cikket, mai napig sem tudom miért, de gyakran éreztem így. Tudom köztetek is vannak olyanok akik egy vagy esetleg több blog írásáért felelősek, ők nagyon jól tudják milyen nagy munka és kitartás valamint némi kreativitás szükséges egyetlen cikk megírásához, és ez rendkívül sok energiát igényel épp ezért a mai világban nem sok ember képes ugyanolyan minőségű cikket írni időről időre, valamint mindig betartani a határidőket. De ez nem a panaszkodás ideje, lényeg a lényeg mindennél jobban hiányoztatok, egyszerűen nem tudok élni az érzés nélkül, hogy mennyi örömöt tudok okozni néhány cikkemmel több száz sárkány mániás embernek, úgyhogy már alig várom mikor írhatok új cikket nektek. Persze biztos felmerül a kérdés bennetek, " Hogy ezek után újra rendszeresen lesznek cikkek?" Nos a válasz bármilyen sajnálatos módon is nem... és, hogy miért? Azért, mert jelenleg élvezem a hosszú hétvége adta szabadságot ugyanis csak én vagyok itthon meg persze a kis Kutya fúriám Jack. :D Így olyan kis "gonosz" módon kihasználom az alkalmat, hogy a húgom gépéhez férkőzzek és megírjam jelenleg is ezt a cikket, és még csak bűntudatom sincs hiszen felettébb jó érzés újra gépen cikket írni ezerszer gyorsabban haladok, mint telefonról. Az én gépemről nincs túl sok hír csak annyi, hogy már az akkumulátora is tönkrement így már nem is látom értelmét megjavíttatni... még kiötlöm mi legyen. De elhoztam nektek a már beígért kárpótló cikket, melyben az "Így neveld a sárkányodat" színházi sárkányait fogjuk elemezni, úgyhogy KEZDJÜK MÁR EL! :D


Az Egg Biter (Tojás harapó) egy nagy méretű sárkány és az Éles osztály tagja, amely nem csak a színpadon jeleskedett hanem a Rise of Berk játékban is, csak a színpadon még fióka sárkány a játékban pedig már felnőtt. Elég ritkán láthatók felnőtt méretben, valamint minden viking tudja, hogy az Egg biter  tojásokat messziről el kell kerülni, mert amint kikeltek ezek ördögi sárkányokká válnak az első dolguk lesz megharapni a legközelebbi tárgyakat vagy vikingeket...innen jött a nevük is.Testalkatukat tekintve elég zömök, vastag farok és stabil test, nagy kék szemük van, 1 pár szárnyuk és 4 lábuk. Sokféle színben előfordulnak a leggyakoribb a narancs és a sárga vagy a kék és sárga kombinációja, általában krém színű a hasuk. Az Egg biter az első sárkány amelyik elsőként jelent meg a színpadon és később a játékban. Erős hasonlóságai vannak a Robajlóval. (Rumblehorn, jut eszembe a régebbi cikkeket át kell írnom a magyar fordítás szerint...)
 
                                           Egg biter (Tojás  harapó)



 
Kérem a következőt!
 
A Stinger (Fullánk) egy eredeti sárkány az "Így neveld a sárkányodat" színházi előadásából, ezt a faj semmilyen más médiában nem jelent meg sem játékokban, sem filmben/sorozatban. Eddig csak fióka Stinger-t észleltek, de azok is Ölvész méretűek voltak. Szervezetileg a Stinger faj nagyon hasonlít a Siklósárkányéhoz ,hiszen neki is csak 2 lába és 2 szárnya van. De ellentétben a Siklóval a Stinger farka nem tüskékkel borított, hanem egy nagyobb fullánk található a végén. A Stinger hátán van egy sor tüske, a fején pedig egy úgynevezett korona található. Ez a sárkány elég keveset szerepel a színházi darabban...Lehetséges, hogy a Stinger ihlette a Fürge fullánk (Speed Stinger) rajzot a Sárkányok könyvében az első Így neveld a sárkányodat filmben, valamint némely tulajdonságaik egyeznek (fullánk a farok végén, dinoszaurusz kinézet) némelyek pedig nem. (a Fürge fullánkok nem rendelkeznek szárnyakkal és tüskékkel a Stinger pedig igen) Így látván, hogy mennyi hasonlóság van a két sárkány között valószínű, hogy a Stinger is Éles osztályú akárcsak a Fürge fullánk.
 
                                                  Stinger (Fullánk)
 


 

Végül, de nem utolsó sorban....

A  Gobsucker is egy eredeti sárkány a színdarabból és szintén nem jelent meg semmilyen médiában. kinézetileg..nos hát nemigen tudok mást mondani, mint azt, hogy olyan ,mint egy mini Robajló. (Rumblehorn) Bélhangos szerint ez a sárkány is képes repülni, de ez teljes mértékben összefügg azzal, hogy robbanás veszélyes gázokat képes kibocsátani a hátsó végén, épp ezért épeszű viking soha nem közelíti meg hátulról. A Gobsucker-nek erős hasonlóságai vannak a Szikla osztályú sárkányokkal is , mint például a Gronkel-lel vagy Forróköpettel. (Hotburple) Mivel a Gobsucker képes tüzet lőni hátsó végéből így lehetséges, hogy a Tüzes osztályba tartozik. A sárkányt csíkos minták díszítik, zöld vagy kék esetleg fekete csíkok a fején és testén, méretileg igen kicsi 1,2 méter.

                                                    Gobsucker





Ennyi lett volna mára most az lenne a dolgom, hogy átjavítsam a régebbi cikkek fordításait addig ti nézzétek meg ezeket a felvételeket a színdarabról, jó szórakozást!





Valamikor én sem tudom mikor találkozunk!