2014. július 15., kedd

A második rész bevezetése:

Sziasztok ilyen hosszú idő után is találkozunk előre mondom ez a cikk sem lesz hosszú mivel még mindig nincsen új sárkány és ez engem baromira bosszant. De mindegy is ez a cikk azért sem lesz hosszú, mert a filmet úgy döntöttem 3 részre osztom az első a Bevezetés, a második a Tárgyalás, a harmadik meg a Befejezés és ebből a három részből egyedül a Tárgyalás lesz hosszú.De mivel lehet,hogy valaki nem látta még a filmet ezért előrelátóan kiteszek pár gifet és azután kezdek bele úgyhogy aki még nem látta a második filmet az NE olvasson tovább!Mert nem jó előre tudni mi lesz benne.




Nos akkor vágjunk is bele:
Ugye a film úgy kezdődik, mint az első csak más szöveggel. Hablaty elmondja vagyis bemutattja szeretett lakóhelyét Hibbant-szigetet elmondja milyen jó is itt élni és, hogy itt vannak a sárkányok is. Ami ha belegondolunk eléggé nagy dolog, hogy ezen az 1 szigeten befogadják őket gondozzák és nevelik őket míg a többi szigeten azt hiszik róluk félelmetes tűzokádó fenevadak így ahelyett, hogy ismerkednének velük inkább megölik őket ezalól persze kivétel az a nagy sárkányfészek amiben Valka él a többi menekült sárkánnyal és persze a mi jól szeretett Hibbant-szigetünk is. Ahol manapság Sárkányversenyekkel mulatják az időt ebben a játékban Asztrid a bajnok és persze hűséges sárkánya Viharbogár de a többiek is ügyesen játszák ezt a játékot bár Takonypóc minden megszerzett birkát oda ad szerelmének Kőfejnek de Kőfej egyáltalán nem szereti Takonypócot Asztrid meg eléggé mérges ha a bárányt csak úgy oda adja egy másik csapatnak ezt a játékot mindenki halálosan komolyan veszi kivéve Hablatyot és hűséges barátját Fogatlant őket nem igazán izgatja ez a játék ők inkább új és új tájakat fedeznek fel és új trükköket próbálgatnak mint pl: A Siklást ami egyáltalán nem hangzik nehéznek de sárkány nélkül igen nehéz Fogatlannak meg lovas nélkül nehéz ugyanis Hablaty készített magának egy olyan ruhát melyben el vannak rejtve a "szárnyak" csak ki táltja a karját és már siklik is Fogatlant meg nem igazán kell megtanítani siklani de ezt a trükköt még gyakorolniuk kell mert a fordulás közben lezuhannak! Hála Thornak nem esik bajuk viszont a zuhanást követően felfedeznek egy új és ismeretlen tájat amit be is rajzol a térképébe minden eggyes felfedezésnél Hablaty abban reménykedik,hogy hátha találnak egy új fajt vagy estleg egy másik Éjfúriát ám ebben csalódnia kell miközben Hablaty tölti rajzolgatással az idejét, Asztrid megnyer egy újabb sárkányversenyt és miután vége lett rögtön Hablaty keresésére indul és meg is találja Hablaty elpanaszolja Asztridnak, hogy apja azt akarja, hogy ő legyen a főnök Asztrid a hír hallatán nagyon megörül de Hablaty viszont nem, mert ő még nem akar főnök lenni, mert tudja vége lenne a szabad repüléseknek. De ekkor füstre lesznek figyelmesek még hozzá nem is olyan távolira onnan a helyről jött amit nem rég találtak meg Fogatlannal és el is nevezték Sárkány hónaljnak. Hablaty és Asztrid rögtön repülnek is az ismeretlen tájba csak, hogy megtudják mi okozta ezt a kárt ahogy odaérnek hatalmas fura alakú jégtömbökre lesznek figyelmesek és a belefagyott hajókra,fadarabokra. Ekkor hatalmas hálók repültek feléjük és Asztridék lezuhannak ekkor találkoznak Erettel akiről mint kiderült sárkányvadász és az ő táborát rombolták le Eret Hablatyékat hibáztatja,hogy ők rombolták le erődjét a hatalmas jégköpő sárkányukkal azonban Hablatyék erről nem tudnak semmit majd kiszabadítja Asztridot. Meglepődtek,hogy rajtuk kívűl is vannak sárkánylovasok Eret azonban Fogatlant és Viharbogarat el akarja kapni és eladni Dragonak aki a sárkányhadseregébe taszítja minden egyes sárkányt amit Eret elkapott neccesen de Hablatyék el tudnak menekülni és visszatértek Hibbantra. Hablaty elmondja apjának mit is fedezett fel és amint megemlíti Drago nevét apja dühös lesz és megtiltja a repülést mire Hablaty kérdőre vonja apját,hogy ki is ez a Drago Vérdung apja elmondja Hablatynak ,hogy milyen eszelős és goromba fickó is ez a Drago és, hogy egy össze jövetelen ismerte meg ahol több sziget főnökei gyűltek össze ő is és Drago is megjelent alkut ajánlott,hogy ő örökre elűzi a sárkányokat cserébe ha.....(erre a részre nem nagyon emlékszem mit is kért tőlük) mire a tanács kinevette és elutasította Drago ajánlatát erre több száz sárkány porrá égette a termet mindenki meghalt kivéve Pléhpofát. Miután ezt elmondta fiának Hablaty megakarja keresni ezt a Dragot és megakarja győzni,hogy bánjon másképpen a sárkányokkal erre Pléhpofa megtiltja neki mert tudja milyen ember ez a Drago és a falakat felemelteti hogy senki ne hagyhassa el a szigetet de Hablaty megelőzi és kirepül Fogatlannal mielőtt bezáródott volna a fal Asztrid meg utána majd becsukódott a fal innentől már a Tárgyalás következik úgyhogy én be is fejeztem ha valamit kihagytam akkor légyszi írjátok meg előre is köszi.

                                                 Sziasztok:

1 megjegyzés: