2017. április 13., csütörtök

Luminous Krayfin

                                                Üdvözletem!


Egy kis késéssel, de itt van egy újabb cikk ami egy újabb sárkány elemzés lesz a Luminous Krayfin-ről, jó olvasást! ;) 

A Luminous Krayfin nedves élőhelyen gyarapszik és meg kell etetni a legveszélyesebb virággal a Sárkány virággal és csak ezután válik Leviatánná. Rendkívül veszélyes, imádkozz, hogy soha ne lásd ezt a szörnyet a tengereken! A Luminous Krayfin egy nagy Dagály osztályú sárkány amely először a School of Dragons játékban jelent meg, felnőttként 10-es osztályú Leviatán akárcsak a Gnúvad. A Luminous Krayfin tojás korábban úgyis említett volt, mint "Rejtélyes kék gömb", ez egy nagy kerek tojás amely ciánkéken izzik sötétebb kék csíkokkal.
A "Rejtélyes Kék Gömb" először feltűnik a School of Dragons "Harc a peremért" küldetésében majd a "Vissza a Sárkány-szigetre" és a " Leviatán titka" című küldetésben is. Ez utóbbiban látható a Luminous Krayfin, mint fióka a rövid szárny növekedési szakaszban,négy rövid lába van és hosszú szárnyai melyekkel képes ebben a korban is hosszú repülő utakat megtenni valamint teste gömbölyded és vaskos. Színe a fénytől függően más valamikor sötétkék vagy lila, de van, hogy sötétzöldnek tűnik. Hablaty szerint elég gyorsan növekedik a Luminous Krayfin fióka. A Leviatán szint (Dagály osztályban ez a Titán szárny)még eléggé ismeretlen, viszont a Bork papírok azt mutatják, hogy ahhoz, hogy a Luminous Krayfin Leviatán legyen meg kell ennie egy növényt az úgynevezett Sárkány virágot. A Sárkány virág termése egy különleges gyümölcs ami elképesztő mértékben megnöveli a Luminous Krayfin növekedési sebességét. Ez a sárkány az első aminek a neve "L"-lel kezdődik (a Lycanwing vagyis Farkas szárny nem számít teljesen mivel nem tudjuk, hogy biztosan létezik-e). A Bork papírok szerint ennek a sárkánynak a csipkézett, sziklás háta elég erős ahhoz, hogy teljesen széttörje egy viking hajó felét.


Luminous Krayfin:





Luminous Krayfin:

Támadás: Ismeretlen                                            

Sebesség: Ismeretlen                                           

Páncél:  Ismeretlen                                             

Lopakodás:  Ismeretlen                                        

Tűzerő:  Ismeretlen                                               

Harapóerő:  Ismeretlen                                         

Lövéskorlát:  Ismeretlen                                     

Méreg: Ismeretlen                                               

Osztály: Dagály                                   

Tűztípus:  Ismeretlen
               
Jellemző: Sötétkék alapszín világos kékkel. (Fénytől is függ milyen színűnek látjuk.)
                                                                                         
Rejtett képesség: Gyors úszás, alacsony frekvenciájú hanghullámok,
biolumineszcencia.

Lényegében ennyi a Luminous Krayfin-ről a legközelebbi viszont olvasásra, sziasztok! :)

2017. március 26., vasárnap

Flame Whipper

  Sziasztok!
Szokásos időben újra jelentkezem egy újabb cikkel ezúttal a Flame Whipper kerül elemzésre:

A Flame Whipper egy Tüzes osztályú sárkány amely a School of Dragons nevű játékban jelent meg. A farka levehető és egyben mérgező, mint egy gekkó/gyík a Flame Whipper leválasztja a farkát, ha veszélyben van, meglehet emiatt van egy szünet a csontvázban a gerincvelő csontok a hátán és a farok között, ez teszi lehetővé azt, hogy a farka leválasztható legyen. A farok mikor levált akkor magához vonzza a ragadozókat, azonban a farok tele van savas méreggel amely rövid ideig megbéníthatja a ragadozókat, ezért kétszer is meggondolják, hogy megtámadjanak egy Flame Whipper-t. Ez a sárkány képes még fal mászásra is, köszönhetően a gekkó-szerű testének és a ragacsos kis párnácskáknak a mancsa végén. Ráadásul nyelve képes megnyúlni akár tízszeres hosszúságúra is, ez segíti az élelem szerzésben valamint növeli a pontossági arányt a tűz célzásakor,tüze kavargó robbanás szerű. Gyengeségének annyi számít, hogy a savas mérge ellen van ellenszer ami semlegesíti a savasságot, a School of Dragons játék szerint 17 bázis csepp szükséges ehhez. A Flame Whipper színe eléggé hasonlít egy nyílméreg békáéra és ahogy ez a Threadtail esetében is így van most is, a szín azt jelzi, hogy mérgező. Valamint csak úgy mint a nyílméregbékák ez a sárkány is a trópusi környezetben él (nedves trópusi erdőkben).

Flame Whipper (Láng ostoros?)





Flame Whipper:

Támadás: Ismeretlen                                            

Sebesség: Ismeretlen                                           

Páncél:  Ismeretlen                                             

Lopakodás:  Ismeretlen                                        

Tűzerő:  Ismeretlen                                               

Harapóerő:  Ismeretlen                                         

Lövéskorlát:  8                                      

Méreg: Ismeretlen                                               

Osztály: Tüzes                                    

Tűztípus:  Kavargó robbanás szerű.
               
Jellemző: Élénk színek, sötét csíkok, membránok az ujjak közt, gekkó szerű test.
                                                                                                              
Rejtett képesség: Fal mászás, rugalmas nyelv, leválasztható savas mérgű farok.

Remélem hasznos volt ez a kis infó, na a legközelebbi viszont olvasásra!




2017. március 12., vasárnap

Silver Phantom

Üdv ismét!
Képtalálat a következőre: „httyd best gif”

Hát újra találkozunk, kivételesen nem hosszú kihagyás után (megpróbálok visszatérni a maximum 2 hét kihagyásra) úgyhogy egy új sárkányt is hoztam nektek, de vágjunk is bele:


A Silver Phantom egy Tüzes osztályú sárkány, eredetileg a Cressida Cowell által írott Így neveld a sárkányodat könyvsorozatból származik, melyet később a School of Dragons játék is megelevenített.
"Homály fedte új sárkány sodródott a School of Dragons földjeire, maga mögött hagyva a védelmet nyújtó felhőket." Meglehetősen nehéz megpillantani ezt a gyors sárkányt, ráadásul mindig tart egy bizonyos távolságot a vikingektől és a többi sárkánytól egyaránt. Ismert arról, hogy mindig sok felhő között utazik a ragyogó kék égen, repülés közben a Silver Phantom szinte láthatatlanná válik. Ez a kísérteties sárkány is a leggyorsabban repülő sárkányok közé tartozik, mivel elérheti rendkívüli magasságban azt  a pontot ahol a levegő elkezd vékonyodni. Bár ez lehet, hogy nem a legbiztonságosabb útvonal egy vikingnek, a Silver Phantom viszont biztos nagy segítség bármilyen versenyen. De ne hagyd, hogy ez a Tüzes osztályú sárkány megfélemlítsen! Bár a megjelenése és ereje lehet aggasztó, de valójában meglehetősen nyugodt és derűs természetű és valódi jó társa lehet bármely vikingnek. Tojása hosszúkás és sima, lilás-szürke látható foltokkal amik inkább mozaikra hasonlítanak. A felnőtt Silver Phantom hasonlít a Tájfumerángra és a Fanyesőre bár rövidebb az orra és 4 lába van, nyaka vékony, kicsi a feje és rendkívül széles a szárnya, nyakától a farkáig kis tüskék borítják a gerincét. Ez a sárkány főleg lilás-ezüstös színű valamint kékes fény sugárzik róla emiatt tűnik a sárkány "kísértetiesnek". Viszont a többi sárkánnyal ellentétben meglehetősen egyedülálló alakú a szárnya, a szélső csontok elágaznak így rombusz alakú lebeny képződik. A Silver Phantom legkülönlegesebb képessége a már előbb is említett álcázás, mivel magasan a felhők felett szárnyal távol az emberektől, a színek lehetővé teszik számára, alulról nézve, hogy láthatatlan legyen.
A Silver Phantom az 5. sárkány a könyvekből aki kiegészíti a játékot. (Devilish Dervish, Prickleboggle,Green Death,Windwalker) Mivel tüze kék színű ez is jelzi rendkívüli forró hőmérsékletét, ami magyarázatot adhat arra, hogy miért van helye a Tüzes osztályban.

Személyiség: Megfoghatatlan és titokzatos, ritkán jön elő a felhők közül, kissé félénk emellett viszont nyugodt és derűs.


Silver Phantnom (Ezüst Fantom)


 (Amúgy csak szerintem fizikai képtelenség, hogy ilyen szárnyakkal tud repülni?!  :'D )



Silver Phantom:

Támadás: Ismeretlen                                            

Sebesség: Ismeretlen                                           

Páncél:  Ismeretlen                                             

Lopakodás:  Ismeretlen                                        

Tűzerő:  Ismeretlen                                               

Harapóerő:  Ismeretlen                                         

Lövéskorlát:  6                                      

Méreg: Ismeretlen                                               

Osztály: Tüzes                                    

Tűztípus:  Kék, rendkívül magas hőmérsékletű láng.
               
Jellemző: Lilás-ezüstös szín, kísérteties megjelenés, rombusz alakú szárny lebeny. 
                                                                                                              
Rejtett képesség: Eszméletlen gyorsaság, olyan magasra képes szállni ahol még a levegő is elvékonyodik.


Na ennyit is a Silver Phantom-ról, eddigi terveim szerint legközelebb is egy új sárkánnyal várlak titeket addig is a viszont olvasásra, sziasztok! :) 
Képtalálat a következőre: „httyd best gif”

2017. február 26., vasárnap

The Serpent' Heir és Shellfire

                                               Üdv mindenkinek!


Kapcsolódó kép

Igen most volt egy "kis" szünet a blogon... és tudom az új előzeteseket sem mutattam be a 4./6. évad megjelenése előtt, de sem időm sem kedvem nem volt cikket írni, van ez így, néha megesik. És ilyenkor nem akarom erőltetni a dolgot, mert abból sosem származik semmi jó. De régi ígéretemhez híven miszerint sosem lesz olyan, hogy 1 hónapig nem írok egy cikket sem, így ehhez tartván magam az 1 hónap lejárta előtt még összedobok egy cikket. De az ígéret szép szó és nem szokásom megszegni a szavam, így hát ma a Shellfire kerül elemzésre valamint egy kis infó a The Serpent's Heir-ről ugye emlékeztek még rá? ;) Mindenesetre ha nem akkor rákattintva elvezet titeket ahhoz az őskövületi cikkhez. :D 

A kiadási dátum elviekben nem változott vagyis maradt 2017.02.28. akkor lesz megrendelhető a képregény az Amazon és Barnes & Noble nevű oldalon. (katt rájuk és rögtön odavezet)

Több információ nem áll rendelkezésünkre vagyis maradt minden ugyanúgy mint a fél évvel ezelőtti cikkben, viszont kaptunk új kép részleteket! 










Na akkor ennyit a képregényről jöhet a sárkányelemzés:

A Shellfire egy hatalmas Titán szárnyú mélytengeri, Dagály osztályú sárkány. Nem tudunk róla túl sok mindent...Méretileg nagyon nagy, van két hosszú szarva a fején, viszonylag hosszú szárnyakkal rendelkezik és a hátán kemény héj található ami a védelemre szolgál. Négy lába van és a szárnyait úszásra használja, összességében ez a sárkány eléggé hasonlít a Trilobitákra. A Shellfire elég erősnek bizonyul hiszen elbírja egy egész vas hajó súlyát sok sárkány vadásszal együtt mindezt erőfeszítés nélkül. Képes elindítani akár egy mérföldnyi távolságból is óriási kék lángoló sziklákat amelyek fütyülő hangot adnak ki mielőtt berobbannak, mint egy ágyúgolyó. És akárcsak egy bombázó masina folyamatosan tudja lőni a szikladarabokat egymás után. Ennek a sárkánynak természetes ellensége a Submaripper, bármikor kész felvenni vele a harcot. A Shellfire valószínűleg egy nagyon gyors úszó aki nagyon mélyre képes merülni bár lehet,hogy nem olyan gyors, mint a Submaripper hiszen az kisebb és valamivel fürgébb is. Rendkívül hosszú ideig bírja a víz alatt ezért a természetes élőhelye a mély óceán csak úgy, mint a legtöbb Dagály osztályú sárkánynak.

                                                     Shellfire






Shellfire

Támadás: Ismeretlen                                            

Sebesség: Ismeretlen                                           

Páncél:  Ismeretlen                                             

Lopakodás:  Ismeretlen                                        

Tűzerő:  Ismeretlen                                               

Harapóerő:  Ismeretlen                                         

Lövéskorlát:  Ismeretlen                                        

Méreg: Ismeretlen                                               

Osztály: Dagály                                      

Tűztípus:  Kék lángoló szikladarabok.
               
Jellemző: Piros,narancs sárga és citrom sárga szín. Hosszú, de viszonylag kis szárny, hosszú szarv a fején és kemény héj/páncél a hátán.
                                                                                                              
Rejtett képesség: Akár egy mérföldről is képes tűzgolyókat kibocsátani, nagy mélységekben is képes úszni elég hosszú ideig.



A legközelebbi viszont olvasásra, sziasztok! :)

Kapcsolódó kép

2017. január 28., szombat

Sárkányok: Irány az Ismeretlen! 4./6. évad előzetese!

Hát hello mindenki!

Képtalálat a következőre: „httyd best gif”
Igen itt is vagyok és még januárban ahogy ígértem! Sokan kérdeztétek az előző cikk alatt, hogy hol vannak ezek az új évaddal kapcsolatos képek/jelenetek, hát itt vannak kérem szépen, csak mikor én láttam azokat a képeket akkor nem mentettem le őket, és mikor kerestem őket nem találtam meg, de mivel már itt van a trailer, így azok a képek már mellékesek is. De már hozom is azt az előzetes, nem húzom tovább az idegeiteket. :D

Ja igen mivel már vagy 3 féle számolás van ezért én már nem nagyon tudom ez hányadik évad...

Az egyik számítás szerint ez a 4. évad második 13 fele a másik számítás szerint ez a 6. évad, mert minden 13 rész külön évadnak számít, a harmadik számítás szerint ez maga a 4. évad, mert a RTTE sorozathoz nem számolják a Hibbant-sziget harcosait és védelmezőit ami az 1. és 2. évad lenne. Szóval én már nem tudom, hogy melyik számítást is alkalmazzam... De 2017. február 17-én fog kijönni az már biztos. ;)

Apropó remélem emlékeztek még ennek a gifnek a jelentőségére. Mindenesetre, ha nem ez a SPOILER jelző gif, aki nem akar magának spoilerezni az ne görgessen tovább! ;)


Képtalálat a következőre: „httyd toothless spoiler gif”


Ne haragudjatok, de nem találtam meg jobb minőségben, na meg így is este írom a cikket és nem is a saját gépemen... De rögtön a videó felfedezése után rátok gondoltam. ;) 

Na akkor elemezzük is mit láttunk azzal a bemutatott másik sorozattal ne is foglalkozzunk most. :D


  • 0.09-nél: Nem tudom mi lesz, de Halvér ki van festve és annyira örül, hogy észre sem veszi, hogy ég a sisakja... hát okéééé.Rögtön ez után pedig Kampó felgyújt egy halom fát a téren ami fel van díszítve, ennek meg nem tudom mi az értelme tábor tűz vagy mi?
  • 0.13-nál: A falu itt is lámpásokkal van kidíszítve, Bélhangos ki van festve, vajon mire készülnek?
  • 0.37-nél: Egy lila Eruptodon repül Sárkány-perem felé miközben sárkány vadász hajók vannak a tengeren, ez már egyre furább. :'D
  • 0,40-nél: Mala kardot ránt valamint a mellette levő "ninja" (?) is.(Nem érdekel, hogy hívják Mala embereit nekem akkor is ninják lesznek. :D )
  • 0.42-nél: Fafej azt mondja: "Incredible" vagyis Hihetetlen, hát amúgy csak szerintem fura, hogy fordítva van az egyik szarv a sisakján?
  • 0.43-nál Hablaty kis ninja ruciban Malával repül Fogatlanon akin más műfarok van és mind tudjuk ez mit jelent...valami történt a piros farkával ami miatt váltani kellett...De mi? És Mala mi a jó eget keres ott?! Ráadásul van egy láda vagy valami a kezében, valamint valami vulkánnál vagy valami felgyújtott helyen repülhetnek legalábbis a fények miatt így gondolom na meg az is segített ebben, hogy Fogatlan pótfarka ég.
  • Végül 0.47-nél: Hablaty és Fogatlan repülnek 3 számomra tök ismeretlen fajú sárkánnyal.Mindenesetre nekem úgy tűnik, hogy az a két kék hátráltatni próbálják Hablatyékat...


Na jó ennyit mára, nektek mik az elképzeléseitek az új évadban? Én örülök a minimum 2 új sárkány fajnak na meg hátha többet megtudunk az Eruptodon fajról na meg én még mindig örülnék egy adag Hiccstrid-nek. :3 A legközelebbi viszont olvasásra! :)


Képtalálat a következőre: „httyd best gif”