Kitörő lelkesedéssel köszöntelek titeket újra!
Nos akkor itt van a várva várt Shovelhelm is akit nem csak megjegyzésben hanem facebook-on is hiányoltak de most itt van ez a lényeg, hát akkor lássuk:
A Shovelhelm egy közepes méretű Szikla osztályú sárkány a képességei alapján, az Így
neveld a sárkányodat 2-ben láthattuk először neve pedig a Rise of Berk nevű játékból derült ki.A Shovelhelm-ek nagyon kemény fejjel rendelkeznek olyanok, mint a kalapácsok ezért is használják őket építkezéseken valamint ásatnak is velük,ezért roppant hasznosak. Kinézete alapján szintén egy színes sárkányról van szó főleg kék és zöld jelenik meg színében sötét csíkokkal. De nem csak a bőre látványos de a tüzük is elég élénk színű. Karjaik elég zömökek, az állán szembetűnően helyezkedik el egy hegyes agyar szerű valami, ezzel képesek ásni.(Igen én aztán jól tudok fogalmazni :D ) Szárnyaik test méretükhöz viszonyítva szerintem kicsik, mégis mekkora hasa van már?! Komolyan, ha ránézek egy lusta hasát imádó ember jut eszembe aki egész nap csak a tévé előtt bambul és tömi a fejét.(Ne kössetek belém a "tévé" szó miatt simán leírtam volna úgy, hogy TV, de az egykori tanárom szerint így nem lenne helyes, szóval igen még oktatlak is titeket a helyesírásról minek ide magyar tanár, ha itt vagyok én?! ;D ) Szóval visszatérve a Shovelhelm-re... nagyon társaság kedvelő sárkányok lehetséges, hogy ez a sárkány szeret dolgozni más sárkányok javára csak úgy, mint a fészek építő Gnúvad. A Shovelhelm az a fajta sárkány aki mind Valka mind Drago seregében is megtalálható volt, valamint ő volt az aki Fogatlan hátáról lerántotta Hablatyot. A Shovelhelm az ötödik a sorban akinek a neve csak később került napvilágra a többiek a Thunderclaw (Dörgőkarom),Snifflehunch, Windstriker (Szélcsatár),és a Thornridge.
Személyiség: Társaság kedvelőek, szeretnek hasznosan cselekedni amik mások javát szolgálják.
Shovelhelm
Shovelhelm:
Támadás: ismeretlen
Sebesség: ismeretlen
Páncél: ismeretlen
Tűzerő: ismeretlen
Lövéskorlát: 6
Méreg: ismeretlen
Harapóerő: ismeretlen
Lopakodás: ismeretlen
Osztály: Feltételezett, Szikla
Tűztípus: Élénk színű tűz
Jellemző: Színes külső,hegyes áll, zömök karok,közepes méret.
Rejtett képesség:Képes ásni az állával és feje egy kalapács!
Remélem tetszett ez a sárkány is. És mielőtt elfelejtem az Így neveld a sárkányodat könyv olvasói (köztük jó magam is) örülhetnek hivatalosan is megjelent nálunk is a 4. könyv az Így védd ki egy sárkány átkát címmel a Libri könyvesboltokban található főleg de, ha előre szóltok egy másik könyves boltnak ők is rendelnek belőle az ára csak úgy, mint a többi 2500 Ft bár lehet érdemesebb kivárni míg a boltokban is árusítják (nagyobb boltokra gondoljatok Pl: Tesco, mert ott 2000 Ft-ra becsülhető az áruk) És nem akarom lelőni az izgi részt így csak annyit mondanék, hogy ÉN TUDTAM!!!! (mármint, hogy kit csípett meg a Halálos Siklósárkány) Szín tiszta logika az egész na akkor jó olvasást! Hamarosan újra jelentkezek! ;)
Sziasztok!
Nagyon fontos bejelentésem van szóval méltóztassatok rám figyelni:
Pontosan így köszönöm Asztrid. :D Szóval most nyissátok ki a fületeket mert ilyet nem tudom mikor fogtok legközelebb hallani tőlem biztos, hogy nem gyakran fogom mondani de tévedtem....bizony tévedtem nem a Thornridge volt az utolsó sárkányunk nem tudom, hogy a nátha miatt vagy más miatt de nem vettem észre szegény Snifflehunch-ot bár szerintem mostanában kerülhetett be, mert eddig nem láttam és valószínűleg a Rise of Berk frissítés hozta be őt és még egy másikat is. Úgyhogy ma vele fogunk foglalkozni tessék lelkesedni:
Igen Hablaty köszönjük az illusztrációt szóval igen így gondoltam azt a lelkesedést. ;D
A Snifflehunch egy Fürkész osztályú sárkány amely először a 2. filmben jelent meg neve pedig a Rise of Berk stratégiai játékból derült ki.Ezek kíváncsi sárkányok nem ismerik a jelentését a személyes térnek! A Snifflehunch-ok jellemzően színes sárkányok, többnyire sárga, narancs sárga, kék és zöld.Az arcuk hasonlít a Robajlóéra, bár kerekebb és kevésbé vastag, tüskéi lekerekítettek és végigfutnak az egész gerincén. Snifflehunch-ok kíváncsi és barátságos sárkányok. Gyakran üdvözlik úgy az új sárkányokat és az embereket, hogy végig szagolgatják őket nagy lelkesedéssel (mert a Snifflehunch-ok így ismerkednek) a második filmben ezt Fogatlan is tapasztalhatta. Bár Snifflehunch-ok ezt jó szándékkal teszik esetenként a sárkányok zavarban érzik magukat tőle pontosan úgy reagálnak erre, mint Fogatlan. A Snifflehunch a negyedik sárkány a filmből aminek a neve csak később derült ki a másik három a Thunderclaw (Dörgőkarom), Windstriker(Szélcsatár) és a Thornridge.
Személyiség: Barátságosak és kíváncsiak sajnos nem ismerik a személyes tér kifejezést.
Snifflehunch:
Támadás: ismeretlen
Sebesség: ismeretlen
Páncél: ismeretlen
Tűzerő: ismeretlen
Lövéskorlát: ismeretlen
Méreg: ismeretlen
Harapóerő: ismeretlen
Lopakodás: ismeretlen
Osztály: Fürkész
Tűztípus: Tűz tüsszentés ami szinte semmit nem olvad.
Jellemző: Színes külső (főleg sárga,narancs sárga, zöld és kék),lekerekített tüskék,közepes méret.
Rejtett képesség: ismeretlen
Ennyit a Snifflehunch-ról legközelebb még mindig nem a színpadi sárkányok jönnek hanem szintén egy 2. filmes sárkány lesz a vendégünk remélem ez is megfelel apropó rendbe raktam a nagyon hangsúlyozom NAGYON régi Sárkány osztályozások című cikket és mostanra minden sárkány faj besorolásra került, ha valamit kihagytam kérlek szóljatok még mindig nem vagyok egészségügyileg a toppon, de igyekszem ahogy tudok. :) A viszont olvasásra!
Na hali skacok! Nem vesztem el itt is vagyok! :D
Sajnálom de csak most tudtam cikket írni ugyanis eléggé megfáztam ráadásul a gépem bemondta az unalmast így nagyon lassú és eléggé vírusos lett szóval csodálom,hogy meg tudtam írni ezt a cikket anélkül,hogy kidobtam volna az ablakon és fel nem gyújtottam volna a gépem...de majd valahogy kezelem a problémát nem kell aggódni. ;) De fogjunk is hozzá az elemzéshez:
A Thornridge egy Éles osztályú sárkány amely az Így neveld a sárkányodat 2-ben tűnt fel először és a neve a Rise of Berk nevű stratégiai játékban jelent meg. Nagyon erős típusú sárkányok bár sokkal kényelmesebben elvannak a háttérben de mindig készen állnak arra,hogy bármikor lecsapjanak.Ahogy az életben a Thornridge inkább visszafogott a harcokban is inkább árnyékban maradnak semmiképp sem az első sorból támadnak ez csak akkor fordulhat elő ha úgy érzékeli,hogy társai veszélyben vannak. A Thornridge feje fodros egyben tüskés is eléggé emlékeztet egy dinoszaurusz fajtára.
Személyiség: Iszonyatosan félénkek, rendszerint inkább leselkednek az árnyékban észrevétlenül de ha baj van bátran kitörnek, hogy segítsenek.
Thornridge:
Thornridge:
Támadás: ismeretlen
Sebesség: ismeretlen
Páncél: ismeretlen
Tűzerő: ismeretlen
Lövéskorlát: ismeretlen
Méreg: ismeretlen
Harapóerő: ismeretlen
Lopakodás: ismeretlen
Osztály: Éles
Tűztípus: Vastag lángok.
Jellemző: Narancs sárga és zöld mintás vagy kék, piros mintával.
Rejtett képesség: ismeretlen
Igen kissé rövid lett de hát utolsó sárkányunk nincs mit tenni jó mondjuk még van a Devilish Dervish de róla semmi információ nem áll rendelkezésünkre legközelebb pár sárkány akik nincsenek megfilmesítve csak színdarabba voltak azután pedig megpróbálunk valami újat is,addig is a viszont olvasásra!
(Ha bármit is elírtam a cikkben elnézést kérek de így betegen annak örülök, hogy egyáltalán össze tudtam hozni valamit...)
Sziasztok Sárkánylovasok! :D
Szerencsére még mindig vannak sárkányaink szóval nem húzom az időt íme a Prickleboggle!
A Prickleboggle egy Éles osztályú sárkány, először a School of Dragons nevű játékban tűnt fel.Nem lehet őket megtéveszteni,ami a harc során hiányzik belőlük azt pótolja a saját nyugtató és gyógyító ereje néhány igen kaotikus körülmények között is, segíteni tud a sebesült sárkányokon akár a legvadabbakon is,akik gyakran nagyon hűségesek hozzájuk miután meggyógyította őket.A támadások elkerülése érdekében a Prickleboggle-eknek van védekező bőrük amely megakadályozza,hogy megsérüljenek miközben segítenek a többi sárkányon nem azt mondom, hogy ezek áthatolhatatlan tüzes támadásokat is kivéd de úgy fejlődött, hogy boldoguljon a gyors támadások ellen amikor segít a barátain a csatában. A Prickleboggles általában zöld színű sárkány barna foltokkal a hátán a nyakán és a szárnyán.A pofája eléggé hasonlít a Shivertooth-éhoz (Borzongófog) Van neki még 2 pár csavart szarva valamint eléggé különös faroklapátja.A legnagyobb káoszban is képesek nyugodtak maradni ezzel nyugtatják a többi sárkányt is.A normál Prickleboggle nagyon kicsi, de lehetséges ,hogy megnőnek nagyobb méretűre de ez rendkívűl ritka. Az ,hogy valójában Éles vagy a Tüzes osztály tagja még meghatározatlan.
Személyiség:A legnagyobb káoszban is képesek nyugodtak maradni szívesen segítenek a többi sárkánynak cserébe ha hűségesek maradnak hozzájuk.
Prickleboggle:
Prickleboggle:
Támadás: ismeretlen
Sebesség: ismeretlen
Páncél: ismeretlen
Tűzerő: ismeretlen
Lövéskorlát: ismeretlen
Méreg: ismeretlen
Harapóerő: ismeretlen
Lopakodás: ismeretlen
Osztály: Éles
Tűztípus: ismeretlen
Jellemző: Zöld szín,barna foltok,hatalmas tekert szarvak.
Rejtett képesség: Gyógyító ereje van valamint rendkívül kemény védekező bőre.
Mint említettem vannak még sárkányok (igaz elég kevés) viszont Amerikában még nagyon régen színházi előadásban is megcsinálták az Így neveld a sárkányodat 1. részét ami kissé a filmtől eltérően sikerült mert feltűnnek benne olyan sárkányok is amiket a filmek és a sorozatok nem említettek ezeket szeretnétek,hogy bemutassam nektek? Ha igen vagy ha nem kommentben írjatok. :)
Na sziasztok!
De jó újra veletek! Nagy ölelés!
Jó-jó visszaveszek magamból mielőtt megfulladtok.... :D
Na szóval igen már legalább 2 hete nem volt cikk ez biztos feltűnt nektek de, mint mindig most is kidumálom magam.... ;D Az a nagy harci helyzet,hogy amilyen ügyes vagyok megfáztam a múlthéten és még csak most kászálódok ki a betegségből és most vettem erőt magamon a cikk íráshoz. Hiszen nem csinálhatom azt, hogy sárkányok nélkül hagylak titeket több mint 2 hétig! Hát ez nagyon nem lenne szép tőlem. A másik ok pedig az,hogy semmi új hír nincs sem a 3. évad második feléről sem pedig a 3. filmről így decemberig (azaz addig amíg ki nem adják a 3. évad második felét) addig ki kell húznunk a sárkányokkal amikből már nem maradt olyan sok, hogy minden héten mondjuk 2 cikket írhatnék belőlük így spórolni kell ami akárhogy nézzük nem fair!
(Igen jól csinálod Asztrid tökéletesen bemutattad hogyan kell duzzogni emiatt. Tessék szépen utána csinálni! :D )
A mai elemezendő sárkányunk a Moldruffle!
Szintén csak úgy mint a Mudraker-nél School of Dragons-os sárkányról beszélünk. Első ránézésre nagyon hasonlít a két sárkány ahogy a nevük is. Igazándiból fej-,test,szárny-formájuk teljesen ugyanolyan csak színezésben vagy mintákban térnek el fejükön a szembetűnő különbség az,hogy a Moldruffle sok szarvval rendelkezik amelyek koronaként díszítik fejét míg a Mudraker-nek 2 Zablaagyar szerű szarva van orrán egy hatalmas a Moldruffle szarvánál nagyobb helyezkedik el. Valamint a Moldruffle-nek Forrkatlan szerű farka van a Mudraker-nek pedig Cipzárhát-szerű.És végül a Mudraker hátát Esőszelő-ére hasonlító vitorla díszíti míg a Moldruffle-nek szimpla kicsi tüskék.Amúgy a Modruffle egy Tüzes osztályú sárkány jellemük eléggé macskaszerű intelligesek és kíváncsi természetük van. Kiváló vadászok gyorsak és mozgékonyak nagyon kitartóak és képesek nagyobb távokat is megtenni. A Moldruffle szarvai furcsa dologra valók senki sem gondolná de ezekkel kommunikál a sárkány rokonaival afféle üzenetet küld. Ő a második sárkány amely macskára hasonlít csak ő nem külsőleg hanem természetileg illetve viselkedésileg. Élőhelye a sivatagok.
Személyiség: Iszonyatosan kitartóak, kiváló vadászok, hatalmas távok megtevésére képesek.
Moldruffle
Moldruffle:
Támadás: ismeretlen
Sebesség: 5
Páncél: ismeretlen
Tűzerő: ismeretlen
Lövéskorlát: ismeretlen
Méreg: ismeretlen
Harapóerő: ismeretlen
Lopakodás: ismeretlen
Osztály: Tüzes
Tűztípus: Hatalmas tűzlabda
Jellemző: Macskaszerű viselkedés, kiváló vadászok,szarvak a fejen.
Rejtett képesség: Képes a szarvaival kommunkiálni, üzenetet küldeni.
Akkor ennyit erről a sárkányról következő cikk ne kérdezzétek fogalmam sincs mikor lesz mint mondtam sajnos spórolnunk kell de szerintem még így se húzzuk ki decemberig szóval még tanakodom akkor mi lesz. De ha bárkinek is van ötlete ennek orvoslására akkor ne habozzon írja le nekem kommentekbe oda le. :D Na a legközelebbi viszont olvasásra!